Mi “Jacksonosok” a “Száguldj tovább” címû videókliped révén ismertünk meg téged, amit még Hercegh Zoltán néven készítettél, most mégis Bereczki Zoltánként ülsz itt. Mi a története a névváltoztatásnak?
Az album készítése idején használtam a Hercegh mûvésznevet, mert azt gondoltam, hogy ezzel a névvel majd könnyebben tudok érvényesülni. Ez volt az egyik nagy tanulság számomra, ugyanis nem tudtam azonosulni a névvel, a hangzásával, és végül alig félévnyi használat után megváltam ettõl a mûvésznévtõl, az albumot, pedig a rendes nevemen újra kiadtuk.

Milyen volt maga az album fogadtatása?

Mind a mai napig azt gondolom, hogy egy nagyon jó album, nagyon jó számokkal, nagyon sokat dolgoztunk rajta. Viszont sajnos nem értettem, és nem értek mind a mai napig az eladáshoz, a promócióhoz, naiv fejjel azt gondoltam, hogyha mi ilyen sokat dolgoztunk az anyagon, akkor az emberek azt automatikusan meg fogják venni. De sajnos egy nagyon szûk réteg kivételével, akik nyitottak voltak, még csak el sem jutott az emberekhez.

Nem ábrándultál ki emiatt a pop szakmából?
Nem, mert a “pop szakmában” nem vettem részt sokáig, és ráadásul nem úgy, ahogyan kellett volna, vagy lehetett volna, csak a felszínét súroltam a dolognak. Nem másokat hibáztattam, az nem viszi elõre az embert.

Viszont a hivatalos honlapodon olvastam, hogy a nagy érdeklõdésre való tekintettel újra kapható lesz többek között ez az album is.
Igen, a Rómeó és Júlia kapcsán vált ismerté a nevem egy szélesebb körben, és az emberek elkezdtek érdeklõdni a korábbi munkáim iránt is. Jelenleg ott tartunk, hogy nem csak elfogyott Sony által eredetileg legyártott darabszám, de újra kellett nyomatni a CD-ket.

Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a színházi karriereddel?

Azt gondolom, hogy az ember az életben több lábon áll. Van a színház, ami egy nagyon fontos része az életemnek, van a stúdióm, ahol egyedül vagyok, ahol a világtól teljesen elzárva tudok alkotni, és van ez a pop zenei vonulat, ahol, pedig meg tudom mutatni az embereknek, hogy mi van bennem. Meg persze a család, ez a négyes egység teszi kerekké az életemet.

Nem üti az egyik a másikat?

Nem, ez mind én vagyok. Az ember élete szerintem ilyen ívekbõl áll, és mindig valamelyik ív hangsúlyosabbá válik. Van olyan pillanat, amikor azt érzem, hogy a színház a szerelmem, aztán van olyan, hogy csak rock zenével akarok foglalkozni. Ez egy nagyon jó egyensúlyt teremt, olyan, mint egy háromlábú szék.

Ahogyan te is mondtad a Rómeó és Júliával futottál be igazán. Okozott valamilyen változást a népszerûség az életedben?
Nem, egyáltalán nem. Illetve talán kisebb dolgokban, de csak a praktikusság miatt. Például eddig, ha valaki megállított, akkor válaszoltam minden kérdésére, és, ha újabbak voltak, akkor azokra is. Viszont sajnos most már vannak olyan pillanatok, amikor ezt nem tudom megtenni, mert sietek vagy sok a tennivaló.

És a színpadon?
Ugyanannyira izgulok, mint eddig, és az igényességem is változatlan. Már amikor a középiskolában az elsõ együttesemmel léptünk fel, akkor is nagyon odafigyeltem a részletekre. Annyira komolyan vettem mindent, mintha a Népstadionban léptünk volna fel, mert nem az a legfontosabb, hogy hányan vannak ott, hanem, hogy az adott személyre milyen hatást tudsz gyakorolni. Aki aztán elmondja a haverjainak, hogy milyen jó volt a buli, és legközelebb õk is eljönnek, és így tovább.

Hol érzed magad jobban a színpadon, a frontvonalban, vagy inkább meghúzódsz hátul?
Nézd én ugye dobolni tanultam, de az ösztön aztán mindig elõre húzott. Szóval azt hiszem, hogy elõl sokkal jobban érzem magam…

Michael Jackson számára néha nehéz különválasztani a színpadot a magánélettõl. Számodra is problémát okoz ez?
Na igen, de õt mindig figyelik. Nekem különösebb problémát ez nem okoz, persze az embernek meg kell szoknia, hogy bárhova is megy, mindig figyeljen magára. Mostanában viszont egyre gyakrabban tapasztalom, fõleg, ha olyan helyre megyünk, ahol ismernek, hogy megváltozik körülöttem a légkör, az emberek figyelik mit csinálok. Ez eddig nem így volt… meg kell szokni.

Nagy rajongója vagy Jacksonnak, hol kezdõdött számodra a rajongás?
A “Man In The Mirror” címû számmal. Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor édesanyám konyhájában meghallottam egy kis rádióból szólni ezt a dalt. Az érdekes az volt, hogy már a második refrénnél az volt az érzésem, mintha 20-szor hallottam a számot. Aztán azonnal felhívtam apukámat, aki egyébként nagy bakelitlemez gyûjtõ, hogy van-e ettõl az elõadótól valamilye. Innentõl kezdtem el gyûjteni mindent tõle.

Leslie és Bereczki Zoltán
[2005-09-22 / Budapest]

“Legsúlyosabb” korszakod?
Ez az idõszak. A Bad, a Dangerous…

Volt olyan, hogy mondjuk kalapban és flitteres zokniban kimentél táncolni valahova?
Én mindig is nagyon szégyenlõs voltam, aztán egy Szilveszter alkalmával, amit vidéken töltöttünk a családdal elõadtam a Billie Jeant egy buliban, ami hatalmas sikert aratott. Ott dõlt el az egész, ugyanis ez az esemény olyan önbizalmat adott, amitõl késõbb sokkal könnyebben léptem emberek elé szerepelni, és ennek fontos szerepe volt abban, hogy a színpadra kerültem.

Eléggé mélyen gyökerezik nálad a Jackson iránti rajongás…
Igen, ezt mind a mai napig megkapom az albumommal, a mozgásommal kapcsolatban. De egyszerûen annyira sokáig hallgattam õt, annyira sokat foglalkoztam vele, hogy beleépült az egészrõl alkotott elképzeléseimbe. Természetesen megtanultam néhány koreográfiát, de aztán egy idõ után olyan mozdulatokat is képes voltam megcsinálni, amiket õ maga soha nem csinált, mégis rá emlékeztetett valahol.

Milyen véleményeket kaptál ezzel kapcsolatban?

Negatív véleményt soha nem kaptam, de azt sokan megjegyzik, hogyha hasonlít valamelyik mozdulatom az övére. Vagy például meghívtak az Invincible 2001-es hazai lemezbemutatójára is. Ez egyébként veszélyes is lehet az ember mûvészi szabadságára. Ha például egy új dallamot keresel, akkor önkéntelenül is olyan irányba mozdulsz el, ami hasonlít az õ stílusára. De ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy nézzétek meg a mai fiatal elõadókat, mint Justin Timberlake, Britney Spears vagy akár még a 80-as években Madonna, mind Michael Jacksont utánozza. Szóval én nem vagyok hajlandó megtagadni, hogy szeretem a zenéjét, az életfelfogását, akkor is, ha ez néha megnehezíti az ember dolgát.

Néhány héttel ezelõtt voltam egy RTL-es buliban, ahol természetesen lejátszották a Billie Jeant is, mire az egyik sorozat szereplõje felkiáltott: “na most kellene itt lennie a Bereczkinek”!
Aranyos történet! Ahogyan korábban is mondtam, néha jó lenne kibújni ez alól a szerep alól, de néha meg nagyon büszke vagyok rá. Mert, ha az emberek azt gondolják, hogy amit csinálok van olyan jó, vagy legalábbis hasonlítható, ahhoz amit õ csinál, akkor az elismerésnek számít.

A pert figyelemmel követted?
Igen, majdnem napi szinten, a honlapotokon keresztül. De kiváncsi voltam arra is mit írnak más médiumok, CNN …stb. Az elsõ pillanattól kezdve az volt a véleményem, hogy egy undorító, gusztustalan felhajtás. Értem Michael Jackson gondolatmenetét, és egyszerûen nem hittem el, amiket állítottak. Amennyire én figyelemmel követtem az eseményeket, nem volt semmilyen tárgyi bizonyíték ellene. Az, pedig, hogy valaki fogyaszt alkoholt, vagy sem az könyörgöm a magánügye. Egyébként meg Jackson soha nem jelentette ki, hogy ne inna meg néha egy pohár bort. Az olyanok meg, mint például Tom Sneddon, rettentõen jó karriert csináltak maguknak ebbõl az egészbõl.

Hogyan vélekedsz Jackson jövõjérõl, gondolok itt elsõsorban a zenei karrierjére?

Én azt gondolom, és ezért ne sértõdjön meg senki, hogy az igazi csúcsán már túl van. Ezt úgy értem, hogy a popularitásából veszített, és ugye a mûfaj neve mégiscsak POP! De például az Invinciblere is úgy gondolok, mint az egyik legzseniálisabb és legkifinomultabb lemezére. Szerintem új utakat kell megtalálni, amiknek egy részét az Invincibleben már meg is találta, ahhoz, hogy kiterjeszthesse a zsenialitását, és újra a régiekhez hasonló dinamizmusú dalokat tudjon írni.

Ezek szerint nem osztod azt a véleményt, hogy zeneileg le lenne maradva?
Nem, én azt gondolom, hogy zeneileg annyira elõttünk tart, hogy örüljön a mai pop zene, ha majd 10-20 év múlva be tudja hozni õt. Hasonlóan zseniálisnak tartom még Princet és Quincy Jonest is.

A te jövõdet illetõen milyen terveid vannak, ha nem is 10-20, de mondjuk 5 évre elõre?
Mindenféleképpen szeretnék túl lenni addigra egy teltházas Sportcsarnok beli fellépésen, 2 sikeres pop lemezen, 1 vagy 2 gyerekem lesz, szeretném elérni a musical pályafutásom csúcsát… és 5 éven belül olyan sportkocsit szeretnék, ami nincs senki másnak!

Mostanában milyen fellépéseid/bemutatóid lesznek? Hol láthat Téged a közönség?

Van egy weboldalam (www.bereczkizoltan.hu), és egy Klubom…
Az oldalon minden információt megtalálhattok a Klubról, a fellépéseimrõl, és a színházi munkáimról.
Klubtalálkozókat 2-3 havonta rendezünk, ami egy nagyon jó, közvetlen hangvételû koncert/buli szokott lenni! (egy-egy MJ nótát is elszoktam énekelni…)
Ami a színházi munkáimat illeti, a nézõk láthatnak az Operett Színház produkcióiban: a Rómeó és Júliában (mint Mercutio), a Mozart!-ban (mint Schikaneder), a Szépség és a Szörnyetegben (mint Lángõr), a Hello! Igen?-ben (mint Szenátor), és a Madách Színházban, a Sors bolondjaiban (mint Jay Morrison). Ezekben játszom most…
Új bemutatóm december 10-én lesz az Operett Színház SÚGÓ Raktárszínházában a Jövõre, Veled, Itt! címû musical, melyben a férfi fõszerepet alakítom.
Sok szeretettel várjuk a MichaelJackson.hu olvasóit a színházban, a weboldalon és a Klubokon egyaránt…