Egy a 90-es években készült felmérés szerint Michael Jackson, mint márka a második legismertebb a világon a Coca Cola és Mickey egér után. Jackson ismertségének mértéke és az, hogy az egész világon népszerű, plusz a róla kialakult kép tökéletessé tette őt arra, hogy különböző termékeket reklámozzon. Igaz az évek során csak nagyon kevésszer adta bármihez is a nevét, itt megtalálhatod a teljes listát.

1972: Alphabits
Az élelmiszer cég reklámjában Michael a Jackson 5 tagjaként jelent meg, amint egy vitorláshajón felfedezik az új reggeli ropogtatnivalót. A cég volt az akkor futó Jackson rajzfilmsorozat támogatója is.

1979: Suzuki
A cég egyik új robogóját reklámozta Michael. A nem éppen mozgalmas műben egyszerűen a gép mellett állva olvasott fel egy szöveget.


1984-1993: Pepsi
A 80-as évek leggyümölcsözőbb üzleti kapcsolata a zeneipraban Michael Jacksoné és a Pepsié volt.

Első felvonás (1981-1984)
A Pepsi először 1981-ben lépett kapcsolatba a Jackson testvérekkel. Az első komoly közös munkára azonban csak 1984-ben került sor. Ekkor a testvérek leforgattak 2 reklámfilmet az üditőital konszernnek, amiért nem csak hatalmas gázsit, de a következő, Victory névre hallgató turnéjuk támogatását is megkapták a Pepsitől.

Az egyik reklámfilmben néhány gyerek táncolt az utcán Michael Billie Jeanjére, amikor megjelentek a Jackson testvérek is, s innentől kezdve együtt élvezték a fantasztikus ritmust. Alfonso Riberionak, aki a reklámban az egyik kisfiút alakította, s a 90-es években világsikert elért Bel Air Hercege című sorozat szereplője lett később, ez volt az első komoly forgatása.

A másik reklámfilmben szintén a Billie Jean szólt, a végeredmény azonban majdnem tragédia lett. Amikor 1984. Január 27-én Michael az élő koncertet utánozó reklám jelenetben letáncolt a los angelesi Shrine Auditorium lépcsőjén, a feje mellett felrobbanó palackok egyike túl közel került hozzá és meggyújtotta a haját. Michael haját Mike Brando, Marlon Brando fia, s egyben Jackson testőre oltotta el. A sztár harmadfokú égési sérülést szenvedett, s ekkor készült az a híres felvétel, amelyen Michael kórházba szállítása közben ékkövekkel kirakott kesztyűjében integet a kamerába. Ez volt az első alkalom, hogy Michael a világ minden táján a híradások első helyére került.

A Pepsi emberei először kétségbe estek, majd felajánlottak Michaelnek egy 1 millió dolláros csekket kártérítésként, amit a sztár azonnal jótékonyságra költött el. De mi lett a reklámfilmek eredménye? A Pepsi 10 milliót költött a két forgatásra, kb. 8%-al megnőttek az eladásai a telítettnek hitt piacon, valamint a konkurens Coca-Cola az évszázados recept megváltoztatására kényszerült. Egyértelmű volt, hogy a gyümölcsöző kapcsolatnak folytatása lesz.



Második felvonás (1986-1989)
Roger Enrico, a Pepsi akkori elnöke a legideálisabb reklámembernek tartotta Michaelt. A 80-as évek második felében Michael gyakran jelent meg a Pepsi elnökével közösen a nyilvánosság előtt. Hol egy új projekt indítását, vagy újabb koncertet, hol, pedig egy jótékonysági eseményt jelentettek be.

1986. Áprilisában Michael 4 újabb reklámot készített a Pepsivel, amelyek akkor megjelenő új szóló albumának címadó dalát, a Badet használták fel.
A történet szerint Michael éppen a dalt adja elő a közönség előtt, amikor hirtelen menekülni kényszerül a Rajongók elől. Hol leereszkedik egy toronyházból, hol a magasban repülve, hol pedig egy sportkocsival próbál előnyre szert tenni.
A 14 országban folyamatosan pörgő reklámok összesen 15 millióba kerültek a Pepsinek, ami minden idők legnagyobb reklámszerződését jelentette a szórakoztatóiparban.
Az üzlet megkötését némiképp beárnyékolta, hogy Michael, a Pepsi első számú reklámembere soha nem fogyasztotta az üditőitalt.

"Hála Istennek az üdítősdobozt nem kell a kamera elé tartanom, hiszen mindenki tudja, hogy kedvenc italom az Evian ásványvíz."- nyilatkozta a sztár.

1987-ben újabb reklámok készültek, amelyek leginkább Jackson éppen aktuális világkörüli turnéját népszerűsítették. A "Backstageben" például egy kisfiú véletlenül bekeveredett a sztár öltözőjébe, ahol fel is próbálta a legnépszerűbb darabjait. A reklámok rendkívül népszerűek voltak az Egyesült Államokban és a világ többi országában is.

Még ugyanebben az évben Michael és a Pepsi világkörüli turnéra indultak, amelyet, mintegy viszonzásként az üditőitalgyár szponzorált. Először Japánban demonstrálták erejüket, ahol már 1 évvel a koncertek előtt megkezdték a helyiek "puhítását" a reklámfilmekkel. Az eredmény nem maradt el: több, mint fél millióan látták élőben a Pop Királyát, aki mintegy mellesleg csak itt 25 milliót kasszírozott, míg a Pepsi 30%-al növelte az eladásait a szigetországban.

Az Egyesült Államokban a Pepsi igyekezett kihasználni, hogy Jackson nagyon népszerű a feketék között. 1988-ban megszerveztek egy díszdoktorrá avatást, amelyet követően Michael és a Pepsi egy nagyobb összeggel támogatta a United Negro Colleget. Hasonló jótékonysági akcióra került sor az Egyesült Királyságban is, ahol maga Michael adta át a hatalmas, jelképes csekket Diana Hercegnőnek és Károly Hercegnek.

A turné európai részét műholdas kapcsolat révén jelentették be, hatalmas volt a várakozás. Michael azonban alig pár szót mondott csak, kiosztott néhány csekket, majd sietve távozott. Az európai lapok arról cikkeztek, hogy a Pop Cárja csak egyetlen Istent tűr meg maga mellett, és ez a Pepsi. Ámbár Michael nyomatékosan felhívta emberei figyelmét, hogy a fontossági sorrendben ne legyen hiba. Egyik alkalommal például egy hatalmas Pepsi léggömböt tessékelt arrébb éppen aktuális koncertjének helyszínéről.



Az utolsó felvonás (1991-1993)
A Bad World Tourral kapcsolatos abszolút siker, amelynek következményeként a Pepsi megduplázta bevételeit, mind a két félt arra ösztökélte, hogy ne szakítsák meg ezt a gyümölcsöző kapcsolatot.

1992-ben Michael újabb világkörüli turnéra indult Dangerous albumához kapcsolódóan. A fő támogató ismét a Pepsi volt.
Több különböző reklámfilm is készült a sztárral, azonban a legkülönlegesebbnek mindenféleképpen az volt mondható, amikor Michael 20 évvel azelőtti önmagával énekelt duettet az I'll Be There című számára.

Az új albumról legtöbbet a Who Is It című dalt használták fel a reklámemberek, és külön erre az alkalomra Dream néven új videóklipet is forgattak, amelyben megjelenik Mitschu, a híres magyar származású törpe-színész is.

A Pepsi a turnén kívül támogatta Michael 1992-ben alapított Heal The World nevű alapítványát is. A várakozásoknak megfelelően hihetetlenül sikeres együttműködésre azonban, ugyanúgy, mint bármi másra, árnyékot vetett a Jackson ellen 1993-ban indított vádaskodások.

Ebben az évben zajlott Michael Dangerous World Tourjának második része, amelyet a vádaskodások miatt rossz állapotba kerülő sztár miatt félbe kellett szakítani. Az utolsó állomás Mexikóban volt, ahol a Pop Királya egymás után 5 teltházas koncertet adott.

A Pepsi soha nem állt ki nyíltan Michael mellett a vádaskodásokban. A megkötött szerződéseik végét is csak találgatni lehet. Az tűnik talán a legvalósabbnak, hogy a Pepsi félve a rossz sajtótól egyszerűen eltávolodott a sztártól, kapcsolatuk, pedig, amely a legnagyobb volt a zeneiparban, szépen lassan "kihült"...


1987: LA Gear
Két változat készült el a reklámból, az egyikben Michael az utcán táncol az LA Gear sportcipőjében, a másikban a strandon láthatóak a fiatalok a cipőkben. Mindkét reklám alatt Jackson dalok szólnak.


1997: Esconic
A japán számítástechnikai cég kérésére csinálta meg Michael ezt a reklámot, amely kapcsolódott a HIStory project népszerűsítéséhez is. Emberek szabadulnak be egy csarnokba, ahol megjelenik Michael is és a cég új laptopján mutat új videóklipjeit.
Reklámok