Warning: strtotime(): It is not safe to rely on the system's timezone settings. You are *required* to use the date.timezone setting or the date_default_timezone_set() function. In case you used any of those methods and you are still getting this warning, you most likely misspelled the timezone identifier. We selected the timezone 'UTC' for now, but please set date.timezone to select your timezone. in /home/michaelj/public_html/libraries/joomla/utilities/date.php on line 56

Warning: date(): It is not safe to rely on the system's timezone settings. You are *required* to use the date.timezone setting or the date_default_timezone_set() function. In case you used any of those methods and you are still getting this warning, you most likely misspelled the timezone identifier. We selected the timezone 'UTC' for now, but please set date.timezone to select your timezone. in /home/michaelj/public_html/libraries/joomla/utilities/date.php on line 198

Michael Jackson három alkalommal járt Magyarországon.

Először 1994-ben, hogy egyrészt felmérje későbbi világkörüli turnéjának budapesti állomását, másrészt, hogy leforgasson egy rövid filmet, amelyet új albumának bevezetéséhez használt fel. A repülőtéren, ahová frissen házasodva, Lisa Marie Presleyvel érkezett, rengeteg rajongó fogadta őt. Jackson itt tartózkodása alatt a Kempinski Hotel királyi lakosztályában szállt meg.
A forgatások a Hősök terén és a Margit hídon zajlottak, amelyeket Presley végig figyelemmel követett. Hatalmas volt az érdeklődés nem csak a sajtó, és az átlag emberek, de a hazai szórakoztatóipar szereplői részéről is.

Második és harmadik alkalommal 1996-ban látogatott hozzánk a Pop Királya, amikor is "HIStory World Tour" elnevezésű világkörüli turnéjának második állomását tartotta meg Budapesten, a Népstadionban. Először "felmérte a terepet", majd megtartotta a fantasztikus koncertet.
Jackson saját gépén érkezett Ferihegyre, ahonnan ismét azonnal a Kempinski hotelbe vitték őt. Ugyanúgy, mint az előző alkalommal, most is szakított időt kórházak meglátogatására, és gyerekeknek szánt rendezvényeken való részvételre.
A koncert közel telt ház előtt zajlott, sajnos azonban a helyszín mérete miatt az igazi látványosságoknak számító hatalmas kivetítőket nem szerelhették fel. Az első pár percet élőben közvetítette a Danubius Rádió, újságírókat viszont egyáltalán nem engedtek be.

PARLAMENTI LÁTOGATÁS

Michael Jackson 1994-es itt tartózkodásakor meglátogatta a Parlamentet is. Az eseményt a protokollfelelős szemszögéből izgulhatjátok végig:

"Ez az élményem egy rémálom + ámokfutás, azaz rémámok futás volt. Természetesen mindenki, aki legalább egyszer szeretné látni élőben Michael Jacksont, nagyképűnek tart, de higgyék el, ezt a szakmát, a protokollt, akkor lehet jól csinálni, ha "darab-darab", minden vendéget emberként, vendégként kezelünk. És hát ebből a szempontból nem egy kristálytisztán rendezett és fegyelmezett vendégségről volt szó.

A programot szervező cég vezetője, Frank Tamás keresett meg (addig is többször kért már kisebb-nagyobb segítséget programjaihoz) azzal, hogy az énekes, mielőtt vagy mialatt forgatják budapesti klipjét, valamennyire meg akar ismerkedni a várossal. Természetes dolog, hogy felkínálták neki a Parlament épületének megtekintését is. Mint minden olyan vendég esetében, akit nem a Külügyminisztérium vagy más tárca szervez, a Parlamenti Őrségtől engedélyt kell kérni, addig én sem mertem vállalni semmiféle programot. A vendég nemzetközi hírnevére tekintettel természetesen az engedélyt megkaptam. Mivel azonban tudtam, hogy az extravagáns énekes minden lépését ezer sajtóorgánum követi, és a sajtó, mint tudjuk, az egyes számú hatalom az egész világon, megkérdeztem a kabinetfőnök urat, hogy esetleg nem akarják-e valamilyen formában a Kormány publicityiéhez ezt az eseményt felhasználni. Nyár lévén a miniszterek jó része szabadságát töltötte, de az ötletet megköszönve kijelöltek egy, éppen Budapesten levő minisztert.

Minden vendég fogadásakor a legkisebb részletet is előre tisztázni kell. Nem csak Michael Jackson miatt tettem tehát gondos lépéseket. Megbeszéltem a villanyszerelőkkel (emlékszem, Bósza Sanyi volt aznap az ügyeletes), hogy a VI-os kaputól - ahova a vendéget vártuk világítson ki, főlépcső, déli társalgó, ülésterem, kupola, északi társalgó.

Tudtam, hogy csak fél óra áll majd rendelkezésre, ezért nem akartam rohanásban megmutatni a nem a fő útvonalra eső öntöttvas oszlopos melléklépcsőházat, sem a hideg-rideg elegáns delegációs termet, sem az üléstermek mögötti folyosón a különleges, hármas gótikus boltívvel záródó mennyezetet.

Michael Jackson érkezése előtti héten írásban is leadtam a program szervezőjének, hogy milyen adatokra van szükség: például az érkező gépkocsik rendszámára - ezek nélkül be sem hajthatnak a térre. Emlékeznek, a 90-es évek elején valami őrült az északi oldalon az épület mellett bombát robbantott, és akkor megerősítették a tér védelmét, azóta van lánccal körülvéve a járdák mentén, azóta áll egy-egy sorompó a tér északi és déli végén, ahol éjjel-nappal egy-egy őr áll. Szegényeim hóban, fagyban, hőségben figyelik a számítógéppel, kamerával vezérelt sorompót, és naponta vagy százszor keverednek vitába azokkal, akik ezt nem értik, és mégis be akarnak jönni gépkocsival. Aztán szükség volt természetesen az énekest kísérők nevére, ha van testőre (és hát természetesen több is van), akkor a fegyverük számára, típusára, a lőszer számára, és - mert ez még mind semmi a kísérő sajtósok névsorára. Szegény Frank Tamást kiverte a verejték, de megértette, hogy nem kényeskedésből kérek tőle ilyen adatokat. Azt nem mondhatom, hogy azonnal, de a vendég érkezése előtti napon végül is sikerült mindent megadnia, kivéve természetesen a sajtónévsort. Ezt úgy hidaltuk át, hogy mivel Michael Jackson egész budapesti tartózkodására "press" feliratú kitűzőt adtak ki a sajtó képviselőinek, ennek a mintáját adtam le én is a Parlamenti őrségnek azzal, hogy akin ilyen van, azt engedjék be. Aki nem járatos ebben a kérdésben, elmondom, hogy ilyenkor ezen a kitűzőn nyomtatva rajta van az érvényességi ideje, a program megnevezése, és pecsét is van, tehát nem lehet visszaélni vele.

Azon gondolkodtam, hogy ha az egész program csak félórás lesz is, netán kér egy pohár vizet, szóval készülnöm kellene valahogy erre is. A Taverna adott egy felszolgálót, aki egy tálcán pár pohár narancslét fog tartani ott, ahol mondom. Mert hát annyira éreztem, hogy nem lesz teljesen sima a "háznézés" (ez a szakzsargonja a Parlament látogatásának).

Öt órára vártuk Michael Jacksont a Parlamentbe. Híre ment persze ennek a programpontnak, így már kora délután kíváncsi és észbontóan lelkes lányok álltak a járdát határoló lánc mellett, egyet-egyet sikítva örömükben, hogy majd most. Majd most meglátják! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam át még én is reggel, hogy mit vegyek fel.

Négy órakor megérkezett a miniszter, akit igyekeztem megnyugtatni, hogy minden rendben lesz: világítás meg minden. Természetes, hogy végigjártuk, merre fogunk menni. Megbeszéltük, hogy a főlépcső tetején várja a vendéget, addig én fogom felkísérni, és közben beszélek a látnivalókról, a Ház történetéről, tehát ami időben belefér. A felszolgáló fiúval megbeszéltem, hogy ha feljöttünk a kupolába, és átmentünk a déli társalgón át az ülésterembe, utána álljon ki a társalgó és a kupola közé, hiszen arra jövünk vissza, és ha kell, ott megkínáljuk a vendégeket egy pohár üdítővel. Fél ötkor lementem a kapuba. Akkorra a lányok a téren már valódi extázisig fokozták izgalmukat, minden áthajtó államtitkári Passat vagy Audi autónak sikongattak.


A sajtó érkezett először. Lehettek vagy százan, de ezernek tűntek, kamerákkal, fényképezőgépekkel, állványokkal, lámpákkal, szatyrokkal, mobiltelefonokkal, szóval ahogy a filmeken lehet látni. Az őrség természetesen megerősítette a VI. kapu vigyázását, hogy minél gyorsabban bejussanak a sajtósok - gondolják el, mindenki egyenként be kellett hogy tegye az átvilágító szekrénybe a cuccát, át kellett hogy menjen fémtárgyai nélkül a mágneskapun. Ha valakinek becsengett, akkor természetesen vissza, aprópénz ki a zsebből, újra át, értik. Azt hittem, hogy aki beért, fel fog rohanni, hogy az ülésteremben minél jobb helyet foglaljon el - végre egyszer a képviselők helyén ülhettek volna. De nem! Természetesen mindenki azt akarta lefotózni, ahogy a sztár kiszáll az autóból, ahogy belép a kapun, szóval mindent. Tehát, képzeljék el, a keskeny kapualjban a mágneskapu és a szekrény, négy őrkatona, egy íróasztal, én és sajtósok ki-berohangáltak. Ezért - biztos, ami biztos - beálltam az ajtóba, hogy el ne keveredjek, ha érkezik a vendég. Öt órakor fel is tűnt a téren egy kisebb autót követően egy hófehér, nagyon hosszú nyújtott limuzin, mögötte még két mikrobusz meg egy kisebb autó, de hát Istenem, nagy a biztonsági kíséret. A kisebb autó fordult először a kapu elé, kipattant belőle négy igen nagy ember, igazi testőr fazonok. Másodperc alatt kikérdeztek, ki vagyok, mi a nevem, nekik is fontos volt tudni, ki az a személy, aki kísér, hogy tudják, merre kell menni - akkor még nem is sejtettem, mennyi eszük van! Odagördült a hófehér kocsi, felvettem bájos mosolyomat, nyúlok az ajtaja után, hogy kinyissam, bam-bam, kirontott abból is vagy hat testőr, és ruhásszekrény méretű hátukkal egy maximum egy méter széles kis ösvényt csináltak a másfél méternyi járdaszakaszra a kocsitól a kapuig. Tehát képzeljék el, a kapun kívül tipródott vagy harminc sajtós, a bejáratot én álltam el, mellettem pedig az útpadkáig a mini ösvény a body guardok között.

Odaért a mikrobusz. Fürallefelle - ahogy felénk mondják - megint mosolyogtam (természetesen a mikrobusz ajtaját már meg sem kíséreltem megfogni, mert még lelőnek!), nyílik az ajtó, bent sötét, és kilép egy kamerás férfi. Odaállt az ösvényre, jóformán közém és az útpadka közé, kicsit sasszéznom kellett, hogy látszódjak, az egyik testőr előre is húzott, megint mosoly, és kiszáll a mikrobuszból - egy vékony kis nő, hétköznapi külső, semmi sztárallűr. Félreállt, már ahogy tudott, és akkor - újabb mosoly persze - kiszállt Ő, a sztár, és a liliputi termetű, ismert magyar származású színész. Michael Jackson úgy lépett le a mikrobuszról, mintha egy tál forró víz lenne előtte, közben fekete bőrdzsekijét összehúzta, mindkét kezével arca elé emelete a gallér két oldalát, fekete kalapját mélyen a fekete napszemüveg mögé rejtett szemébe húzva osont - igen, ez a jó kifejezés -, osont be a kapun, esküszöm, mint aki lopni megy. Én ott mellette igyekeztem maradni, köszöntem, és beszéltem, beszéltem, már vagy fél perce, mire észrevett. Természetesen nem fogott kezet (mániákusan fél minden fertőzéstől), ezért én sem nyújtottam a kezem, az igazat megvallva, nem is igen tudtam volna, mert hol előtte voltam, hol mellette, hol egy sajtós ugrott át a hátamon. Így értünk el a főlépcső aljáig, az első tíz méteren tehát túl voltunk. Itt a sajtó egy lélegzetvételnyi időre engedett a szorításból, ugyanis rohantak fel, hogy szemből fotózzák, ahogy a sztár felvonul.

Akkor már a pici embert és a vékony nőt kézen fogta - természetesen ezzel egy kicsit távolabb kerültem, de mivel egy lépcsőfokkal előttük voltam, valami kis kommunikáció mégis sikerült, tudtam vagy három mondatot egyfolytában úgy elmondani, hogy láttam az arcán: figyel! Sőt, válaszolt is: "Szép ez a lépcső, ilyen lesz a legközelebbi házamban!" Összesen ennyit szólt. Görcsbe rándult addig sem teljesen sima idegrendszerem - hiszen megteheti!

Végre felértünk a lépcsőn, a miniszter úr kézfogással köszöntötte, a sztár fehér kesztyűs kezét kicsit félénken szintén odanyújtotta. A miniszter egy pár szót szólt hozzá - nem tudom mit, mert akkorra már a sajtó gyűrűje ismét a perifériára lökött. A testőr meg váltig engem szólongatott, hogy menjünk már, vezessek. Mint a rajzfilmeken, hosszúra nyújtott karral áttörtem a sajtót, és a miniszter úr karját megérintve próbáltam jelezni neki, hogy merre is próbáljon jönni. A testőrök egy-egy lépésnyi utat mindig tudtak vágni a sűrűjében. Mivel a miniszter úrral ketten mentek, mögöttük maradtam. A sajtó valami csodás osztódás folytán már megtöltötte a kupolát, a társalgót, az üléstermet is.

Biztosan látták már a televíziós közvetítésekkor, hogy az ülésterem szektorai között egy kövér ember is nehezen fér el, kettő átlagos meg már sehogy, nagyon keskeny a lejáró. Elöl mentem én, a művész a liliputi színésszel, aztán a miniszter, és közben pár testőr. A sajtó jeles képviselői - többnyire külföldiek - az üléseken taposva ugráltak előre. Akkor már majdnem sikongattam - ezt teszik az én Parlamentemmel! A patkóban még egy-két szót elmondtam én is a teremről, majd Michael Jackson felment az elnökségi pulpitus előtt álló egyszemélyes pódiumra, tudják, ahonnan az országgyűlési bizottságok elnökei beszélnek, ahonnan a köztársasági elnök szól a képviselőkhöz, ahonnan miniszterelnökök tartják expozéjukat. Ott az énekes karjára vette a törpe színészt, aki lelkesen lekapta fejéről a sapkáját, és pici hangján a következőket mondta: "A magyar nép üdvözli Michael Jacksont! Éljen Michael Jackson! Köszönti őt a magyar nép!" A testőr is megérzett valamit a helyzet lehetetlenségéből, és noszogatott, hogy menjünk tovább.

A terem tele sajtósokkal, nekünk meg azon a keskeny lejárón kell visszamennünk. Meg kell hogy mondjam, a body guardok nagyok voltak - most nemcsak fizikailag, teljesítményileg is! - alig tíz perc alatt ki tudtunk menni a teremből, vissza a társalgón a kupolába. Nem tudom, hogyan csinálta, de a felszolgáló fiú ott állt az oszlop mellett - és a sajtósok nem lökték fel, nem itták le az üdítőt, bár a srác fehér volt, szemmel láthatólag kimerült -, gondolom, nagyon nehéz perceket élt át addig, míg meg nem jelentünk. Akkor egy kedves kézmozdulattal megkérdeztem Michael Jacksont, kér-e egy narancslét. "Köszönöm" - és mentünk tovább.

Szerettem volna a másik társalgót is legalább megmutatni, bár szerencsétlen vendégünk csak azt láthatta, ami fent van, mert a vastag embergyűrű miatt a szőnyeget sem (békésszentandrási, Európa legnagyobb kézi perzsa szőnyege, 21x7 méter, egy darabból készült, az északi társalgóban kék a színe, hiszen ez a felsőház társalgója volt, az arisztokrácia kék vére, a déli társalgóban ugyanolyan, de piros), nos, ezt sem mesélhettem el Michael Jacksonnak. A testőrök jelezték, hogy "ennyi!", így a miniszter úr és én is lekísértük a kapuig, beszállt a mikrobuszba, és el.

Őszintén megmondom, hogy azonnal berohantam a szobámba, lerogytam, elszívtam egy cigarettát, meg még egyet, aztán mentem csak körbe, hogy megköszönjem az őrségnek, a villanyszerelőnek, a gondnoksági ügyeletnek, szóval, ahogy szoktam. Életem legeredménytelenebb és legzűrösebb programjának tartottam az elmúlt negyven percet.

És most jön a meglepetés: másnap reggel felhívott a program szervezője, hogy Michael Jacksonnak annyira megtetszett a Parlament, hogy ma, teljes inkognitóban, abszolút sajtó nélkül, szeretne újra eljönni, hogy csak ő és én. Lám, mégis érdemes élni, valami mégis "átment"! Egész nap félóránként kaptam az újabb időpontokat, hogy mikor jön, este hétkor aztán kölcsönösen lefújtuk a dolgot, Tamással, de akkor is: emlékezett, és akart jönni!"

Magyarországon