Már hónapokkal korábban beharangozták az eseményt, amit minden Rajongó, sőt a közvélemény is nagy érdeklődéssel várt. Az érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, minthogy Michael Jackson lett a több, mint 100 éves Oxford Egyetem legnépszerűbb vendége. Csak elővételben kb. 20.000 ember szeretett volna jegyet venni, viszont a szabályok szerint csak az egyetem hallgatói lehettek személyesen is jelen.
Michael ezen az estén 20:45-kor érkezett meg az Oxford Unionba barátainak, Uri Gellernek és Shmuley Boteach rabbinak társaságában. Érkezését eredetileg 18 órára tervezték, de egy váratlan orvosi ellenőrzés (mivel nyilaló fájdalmat érzett törött lábában) áthúzta a számításokat.

 

"Köszönöm, teljes szívemből köszönöm, kedves barátaim a szeretetteljes és lelkes fogadtatást, amellyel üdvözöltek, és köszönöm az Elnök úr szíves meghívását, amelyet megtiszteltetés volt számomra elfogadni. Szeretném kifelyezni külön köszönetemet neked Shmuley, aki 11 éve tevékenykedsz itt, Oxfordban, mint rabbi.

Te és én keményen dolgoztunk, hogy létrehozzuk a Heal The Kids alapítványt, ugyanúgy mint amikor könyvünket írtuk a gyermeki tulajdonságokról, és munka közben egy igazi jóbarátra leltem benned. És Toba Friedmannek - a Heal The Kids szervezési igazgatójának - is szeretném megköszönni, aki visszatért az alma materbe ahol, ............, ugyanúgy, mint Marilyn Piels, aki másik fontos tagja a Heal The Kids csapatának.

Megható olyan helyen előadást tartani, ahol olyan jelentős személyiségek, mint Teréz Anya, Albert Einstein, Ronald Reagen, Robert Kennedy és Malcolm X is megfordultak már. Hallottam hogy Kermit a béka is megjelent itt egyszer, és én mindig egyetértettem Kermit üzenetével, hogy nem könnyű zöldnek maradni. Biztos vagyok benne, hogy Ő sem találta egyszerübbnek itt állni, mint én.

MICHAEL AZ OXFORD EGYETEMEN 2001-BEN

Ahogy ma körülnéztem Oxfordban, nem tehetek róla, de most tudatosult bennem ennek az intézetnek a fenségessége és nagyszerűsége, nem is beszélve arról, hogy ezeken az utcákon csodálatos elmék jártak évszázadokon át.

Oxford falai nem csak a legnagyobb filozófusokat és tudósokat nevelte ki, de útjára bocsátott néhány, a gyermek irodalom nagyon kedvelt egyéniségeit J.R.R. Tolkientől C.S. Lewisig.


Ma, tiszteletemet tehettem Krisztus Templomának ebédlőtermében és láthattam Lewis Carroll Aliz Csodaországban c. művét hallhatatlanul, festett üvegablakon megörökítve.

És még egyik amerikai honfitársam a szeretett Dr. Seuss is kitüntette ezeket a termeket majd elment, hogy otthagyja kézjegyét gyermekek millioinak képzeletében.

Úgy érzem, azzal kell kezdenem, hogy felsorolom képesítéseimet.

Bariátaim, nem állítom, hogy egyetemi végzettségem van mint más előadóknak, akik itt beszéltek, de az ő jártasságuk is csekély a moonwalkban, és mint tudjuk, Einstein különösen rossz volt ebben.

De állíthatom, hogy több helyet és kultúrát ismertem meg, mint amit az emberek többsége valaha is látni fog. Az emberi tudás nemcsak pergamen tekercsek könyvtárnyi mennyiségét jelenti, de magába foglalja azt a hatalmas ismeretanyagot is, amely az emberi szívekbe van írva, az emberi lelkekbe van rajzolva, és az emberi szellembe van vésve.

És barátaim, annyit harcoltam viszonylag rövid életem során, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy csak 42 éves vagyok. Gyakran mondom Shmuleynak, hogy lélekben már biztosan legalább 80 éves vagyok, és ma este ráadásul egy 80 éves módjára is járok.

MICHAEL AZ OXFORD EGYETEMEN 2001-BEN

Kérem, hogy hallgassák meg üzenetemet, mert amit ma ell kell mondanom Önöknek az emberiség és a bolygó számára is gyógyulást hozhat.

Isten kegyelméből, szerencsém volt elérni művészi és szakmai vágyaimat életem korai szakaszában.

De ezek barátaim, ezek eredmények, és egyedül az eredmények nem azonosak azzal, aki vagyok. Valójában a nevetős öt éves, aki rászabadította a Rockin Robint és a Bent a csodáló tömegekre nem ugyanaz a fiú a mosoly mögött.
Ma este nem mint egy pop bálvány jöttem Önök elé, hanem sokkal inkább, mint egy nemzedék példánya, azé a nemzedéké, amely már nem tudja mit jelent gyereknek lenni. Mindannyiunkat meghatároz a gyerekkor. De engem a gyerekkor-nélküliség határoz meg, és hiánya annak a becses és csodálatos időszaknak, amikor játékosan bolondozunk és ügyet sem vetünk a világra, a szülők és rokonok imádatában sütkérezve, ahol legnagyobb problémánk a tanulás a hétfő reggeli helyesírás tesztre.

Önök, közül akik ismerik a Jackson 5 történetét tudják, hogy a nagyon érzékeny, ötéves korban kezdtem el szerepelni és azóta is azt csinálom. Soha nem hagytam abba a táncolást és az éneklést. De mialatt szerepeltem és zenét alkottam - tagadhatatlanul legnagyobb örömeim maradtak -, mikor fiatal voltam mindennél jobban szerettem volna hétköznapi fiú lenni. Búvóhelyet akartam építeni a fára, vizibomba csatákat vívni, és a barátaimmal bújócskát játszani. De a sors mást írt elő számomra és csak irigyelhettem a nevetést és játékot, ami úgy tünt körülöttem van. Szakmai életemtől nem volt elszakadás.

De vasárnaponként a Jehova Tanui misszióját teljesítettük. És akkor láthattam más emberek gyermekkorának csodáit.

MICHAEL AZ OXFORD EGYETEMEN 2001-BEN

Mikor már hires voltam álruhát öltöttem, parókát, szakállt és szemüveget tettem fel és a napot Dél-Kalifornia külvárosaiban töltöttük ajtóról ajtóra kopogtatva vagy a bevásárló sétányokon róttuk a köröket az Őrtorony magazint terjesztve.

Szerettem azokban a hétköznapi külvárosi otthonokban megjelenni és látni a pokróc csomókat, a La-Z-Boy karosszékeket, ahogy a gyerekek Monopoly-t játszanak bennük, nagymamákat gyerekekre vigyázni, és mindazokat a csodálatos, hétköznapi és és mégis csillogó mindennapi élet jeleneteit.

Tudom, sokan vitatnák, hogy ezek nem nagy dolgok. De engem megbabonáztak.

Úgy gondoltam, csak nekem volt az az érzésem, hogy nem volt gyerekkorom. Hittem, hogy valójában csak nagyon kevesen vannak, akikkel ezt az érzést megoszthatom.

Mikor nemrégiben találkoztam Shirley Temple Black-kel - a 30-as 40-es évek egyik nagy gyereksztárjával -, először semmit nem mondtunk egymásnak. Egyszerűen együtt sírtunk, hogy megoszthatta velem fájdalmát, amit közeli barátaim Elizabeth Taylor és Macaulay Culkin is ismernek.

Nem azért mondom ezt el Önöknek, hogy elnyerjem rokonszenvüket, hanem hogy rámutassak, nem csak a hollywoodi gyermeksztárok szenvednek a nemlétező gyermekkor miatt.

Ma ez egy általános, katasztrófális jelenség. A gyermekkor a modern életforma áldozata lett. Számtalan gyerek van körülöttünk, akiknek nem adatik öröm, akiknek nincsenek jogaik, akik nem tudják mi a szabadság és nem tudják milyen gyereknek lenni.

A mai gyerekek arra vannak kényszerítve, hogy minél előbb felnőjenek, és ezt az időszakot gyermekkorként jellemezni nem könnyű, átvezetik őket a felnőttkorba minél előbb. És ebben az estben én vagyok a legjobb példa.

MICHAEL AZ OXFORD EGYETEMEN 2001-BEN

A miénk egy olyan nemzedék, amely tanúja volt a szülő-gyermek szövetség eltörlésének.

Pszichológusok könyvek garmadáját adják ki, amiben azt részletezik, hogy milyen romboló hatással van a gyermekek lelki és szellemi fejlődésére, ha megvonják tőlük a feltétel nélküli szeretetet.

És ezen nélkülözés miatt túl sok gyerekünk neveli fel saját magát. Szüleiktől, nagyszüleiktől és más rokonaiktól egyre távolodva nőnek fel, és a nemzedékeket összeláncoló láthatatlan kötél egyszercsak felbomlik.

Ez a tény egy olyan nemzedéket hozott létre - nevezzük "O" generációnak -, amely a stafétát az "X" generációtól vette át. Az "O" nemzedéket azok alkotják, akiknek a külsőségek, a siker, a jó autó és a divatos öltözék számít, de fájdalmas üresség lakozik bennük.

Mellkasunk üressége, bensőnk meztelensége, lényegünkben az az űr a helye a dobogó szívnek és a szeretetnek.

És nemcsak a gyerekek szenvednek. A szülők legalább annyira.

Minél jobban fejlesztjük gyerekeinben a kis felnőttet, annál jobban távolodunk el önmagunk gyermeki tulajdonságaitól, és annyi szó esik arról, hogy felnőtt korunkban érdemes megtartani önmagunkban a gyermekit.

A szeretet, Hölgyeim és Uraim, az emberi családok legbecsesebb öröksége, legértékesebb hagyatéka.
És ez egy olyan kincs amit nemzedékről nemzedékre át kell adni.

Az előző korokban élőknek nem volt meg ez a jólét, amiben most mi élünk. Nem volt elektromosság, a gyerekeiket kis, fűtetlen házakba zsúfolták be. De azok az otthonok mégsem voltak sötétek és hidegek. Beragyogta őket a szeretet és biztosan befűtötte őket az emberi szív melege.

A szülők még nem kábultak el a luxus és pozíció utáni vágytól és így életükben elsőbbséget biztosíthattak gyermekeiknek.

MICHAEL AZ OXFORD EGYETEMEN 2001-BEN

Mint mindannyian tudják, országaink elszakadtak egymástól, azért mert Thomas Jefferson "minden embert megillető egyenlő jogokra" hivatkozott.

És míg mi amerikaiak és britek megvitathatjuk állításainak igazságosságát, addig, soha senki nem beszélt a gyermekek alapvető jogairól , és a gyermeki jogok fokozatos lepusztulásáról, amely világszerte veszélybe sodorja a gyermekkori boldogságot és biztonságot.

Ezért ma este szeretném indítványozni, hogy minden otthonban függesszük ki a "Gyermekek Egyetemes Jogait":

- a szeretet joga, anélkül, hogy harcolni kéne érte
- az oltalmazottság joga
- az értékesnek érzés joga, még akkor is ha nem hoztál magaddal semmit errre a világra
- a meghallgatottság joga
- az estimese hallgatásának joga, anélkül, hogy a hírekkel vagy az esti sorozattal kéne versengeni érte
- a tanuláshoz való jog, anélkül, hogy az iskolákban lövedékeket kelljen kerülgetni
- a csodálathoz való jog (még akkor is, ha az arcot csak egy anya tudja szeretni)

Barátaim, minden alapvető eberi tudás, az ember kezdeti öntudatra ébredése mindannyiunk számára a szeretet megnyilvánulását kell hogy jelentse.

Mielőtt tudnád, hogy vörös vagy barna hajad lesz, melyik vallást követed, tudnod kell, hogy szeretnek.

Körülbelül 12 évvel ezelőtt, mielőtt a Bad koncertkörutat megkezdtem egy kisfiú jött el hozzám a szüleivel. Rákos volt és elmondta nekem, hogy mennyire szereti a zenémet és engem. Szülei elmondták nekem, hogy már nem sok ideje van hátra, bármelyik nap eltávozhat és én azt mondtam neki: "Nézd, három hónap múlva a városodban, Kansas City-ben lépek fel. Szeretném, ha eljönnél az előadásra. Neked adom ezt a dzsekit, amit az egyik videoban viseltem." Tágra nyílt szemekkel kérdezte tőlem "Tényleg nekem akarod adni?" Azt akartam, hogy tartson ki. Hát azt mondtam neki "Amikor eljössz az előadásra szeretném, ha rajtad lenne ez a dzseki és ez a kesztyű". És neki adtam az egyik strasszköves kesztyűmet - amit előtte még soha senkivel nem tettem meg. És nagyon boldog volt, a mennyekben érezte magát. De talán már túl közel volt a mennyországhoz, mert mire megérkeztem Kansasbe, meghalt, szülei a dzsekiben és a kesztyűben temették el. Mindössze 10 éves volt.

Isten tudja, én tudom, hogy mindent megtett hogy kitartson. De amikor meghalt legalább tudta, hogy nemcsak a szülei szerették hanem egy távoli idegen, én is szerettem.

És ezzel tudta, hogy nem jött egyedül erre a világra és nem is egyedül hagyja azt el.

Ha úgy érkezel ide, hogy tudod szeretnek és ugyanennek tudatában hagyod el ezt a helyet, akkor a két esemény közötti történésekkel könnyen meg lehet birkózni.

Egy tanár lehet hogy megbuktat, de nem érzed bukottnak magad; egy főnök talán kifacsar, de nem leszel kifacsart; egy ügyes harcos talán legyőz, de te akkor is diadalt aratsz.

Miért nem gyengíthet meg egyik sem? Mert szeretve vagy. A többi csak csomagolás.

De ha nincs olyan emléked, hogy valaha is szerettek, akkor arra ítéltettek, hogy keress valamit a világban amivel feltöltődhetsz.

De nem számít mennyi pénzed van, vagy hogy milyen híres vagy....továbbra is üresnek érzed majd magad.

Amit igazán keresel az a feltétlen szeretet, feltétlen elfogadás. Ez volt az a dolog amit születéskor megtagadtak tőled.

Barátaim, hadd ábrázoljak egy képet önök előtt: ez egy átlagos amerikai nap: a 20 év alattiak korosztályából 6 követ el öngyilkosságot, 12 gyerek hal meg tűzharc miatt - ne feledjék ez egy nap, nem egy év. Háromszáz kilencven kilenc gyereket vesznek őrizetbe kábítószer használatért, 1.352 csecsemőnek tizenéves anya ad életet. Ez a világ egyik leggazdagabb és legfejlettebb országában történik

Igen, az én hazámban az erőszak járványa pusztít, amely egyik fejlett nemzetnél sem fordul elő. Az amerikai fiatalok így fejezik ki fájdalmukat és dühüket.

De ne gondolják, hogy az Egyesült Királyságban nem jelentkezik ugyanez a fájdalom és harag.

Tanulmányok kimutatják, hogy minden órában három tizenéves okoz kárt magában, úgy hogy megvágják, leforrázzák testüket, vagy túladagolják magukat.

Ez az amit ők választanak, hogy megbírkózzanak a az elhanyagoltság fájdalmával és az érzelmi gyötrelemmel.

Britanniában a családok 20%-a egy évben csak egyszer ül le közös étkezéshez. Egy évben egyszer!

És mi a helyzet az időigényes hagyományos estimese felolvasással?

Az 1980-as évek felmérései kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek olvasnak sokkal jobban megy az írás-olvasás és kiemelkedően jó a kifejezőkészségük.

És most, a brit gyerekek kevesebb, mint 33%-ának mesélnek 2 és 8 éves kora között rendszeresen.

Talán nem is szentelnek ennek olyan sok figyelmet addig, amig ki nem derül, hogy az ő szüleiknek 75%-ának meséltek ugyanebben az életkorban.

Világos, hogy nem kell megkérdeznünk, hogy honnan jön mindez a fájdalom, harag, erőszakos viselkedés. Magától értetődő, hogy a gyerekek harcolnak az elhanyagoltság , a közöny ellen és kiáltanak, csak hogy észrevegyék már őket.

Az USA-ban sok gyermekvédelmi társaság állítja, hogy egy átlagos évben gyermekek milliói vannak kitéve a rossz bánásmódnak, amely elhanyagoltság formájában jelentkezik.

Igen, elhanyagoltság. Gazdag családoknál, kiváltságos családoknál, ahol minden elektromos. Otthonokban, ahol a szülők hazajönnek ugyan, de mégsincsenek igazán otthon, mert az agyuk, még a hivatalban van.

És a gyerekeik? Nos, ők beérik az érzelmi morzsákkal. És te sem kapsz többet a végtelen TV és video nézés, számítógépes játékok miatt.

Ezek a kemény, hideg számok - amelyek számomra megrázóak - meg kell hogy világítsák önökben miért szentelek olyan sok időt és erőt annak, hogy a Heal The Kids kezdeményezés rendkívüli eredményeket érjen el.

Célunk egyszerű - a szülő-gyermek kapcsolatok helyreállítása, ígéretének megújítása és hogy azoknak a gyerekeknek akik majd egyszer ezen a földön élnek utat mutason.

De mivelhogy ez az első előadásom és önök szívükbe fogadtak, úgy érzem mégtöbbet kell mondanom. Mindegyikünknek megvan a maga története és ebben az értelemben ez személyessé válik.

Azt mondják, hogy a gyermeknevelés olyan mint a tánc. Teszünk egy lépést és a másikat a gyerek tesz meg. Rájöttem, hogy a szülők visszairányítása gyermekeikhez csak a történet egyik fele.

A másik felét a gyermekek felkészítése a szülők újra elfogadására teszi ki.

Amikor nagyon fiatal voltam még, emlékszem volt egy kutyánk egy farkas és retriever keverék, Fekete Lánynak hívták.

Nem csak örző kutya volt, de egy megfélemlített, ideges állat is és csoda, hogy nem esett össze ahányszor egy teherauto elment mellettünk vagy vihar söpört végig Indianán. Húgom Janet és én sok szeretetet adtunk a kutyának de igazából sohasem szerezte vissza azt az emberekbe vetett bizalmat, amit előző gazdája elvett tőle.

Tudtuk, hogy verték szegényt, de nem tudtuk mivel. De bármi volt is az, elég volt, hogy a kutyából kiölje a lelket.

Manapság nagyon sok gyerek úgy viselkedik, mint akit leszoktattak a szeretet igényéről. Szüleik nem vigyáznak rájuk. Magukra hagyva védik függetlenségüket. Továbbléptek és hátrahagyták szüleiket.

Aztán ott vannak azok a szörnyű esetek amikor a gyerekek gyülöletet és haragot táplálnak szüleik iránt, hogy bármilyen közeledési kísérletet, amit szüleik tesznek, erélyesen utasítanak vissza.

Ezért kérem fel a világ minden gyermekét - kezdve ma este itt saját magunkkal -, hogy bocsássunk meg szüleinknek, ha úgy éreztük elhanyagltak minket. Bocsássunk meg nekik és tanítsuk meg őket újra szeretni.

Valószínüleg nem lepődnek meg, ha azt mondom nem volt idilli gyermekkorom.

Apám és köztem lévő feszültségek mind ismeretesek. Apám kemény ember és a fivéreimet és engem kiskorunktól kezdve erős kézzel fogott, hogy a lehető legjobb előadókká váljunk. Nagyon nehezére esett szeretetét kimutatnia felém. Soha nem mondta, hogy szeret. És soha nem dícsért meg igazán. Ha nagyszerű előadást csináltam, csak annyit mondott: ez jó műsor volt. És ha a műsor csak jóra sikeredett, akkor nem mondott semmit. Feltett szándéka volt, hogy kereskedelmi sikert érjen el velünk. És abban ő több volt mint ügyes.

Apám menedzser-zseni volt és mi szakmai sikereinket nem kis részben annak köszönhettük, hogy olyan vaskézzel irányított minket.

Megtanított, hogyan legyek előadóművész és az irányítása alatt egy lépést sem téveszthettem el. De amit igazán akartam az egy Apa volt. Olyan apát akartam, aki kimutatja, hogy mennyire szeret. És az én apám soha nem tette ezt meg. Egyszer sem mondta"szeretlek" amikor mélyen a szemembe nézett és soha nem játszott velem. Nem lovagoltam a hátán, nem vívtunk egy párnacsatát sem vizibomba csatát.

De emlékszem egyszer - úgy négy éves lehettem -, amikor egy kisebb mulatság volt a városban és ő felvett és egy pónira ültetett. Ez egy apró gesztus volt, ő talán már nem is emlékszik rá. De ez emlék miatt különös helyet foglal el a szívemben. Mert a gyerekek számára az apró örömök, oly sokat jelentenek; számomra akkor ez jelentette a mindent.

Ez csak egyszer történt meg velem, de igazán jó érzés fogott el iránta és a világ iránt.

De most én magam is apa vagyok, és egyszer azon gondolkodtam, hogy vajon a saját gyerekeim Prince és Paris, hogyan fognak emlékezni arra, ahogy felnőttek.

Bizonyára szeretném, ha nem felejtenék el, hogy mindig velük akartam lenni, bárhová is mentem és hogyan próbáltam mindennél előrébb helyezni őket.

De az ő életükben is vannak kihívások. Mert gyerekimet lesifotósok követik és nem mindig jöhetnek el velem egy parkba vagy moziba.

Szóval, döntéseim hogyan hatottak az ő fiatalságukra?

?Miért nem lehetett átlagos gyerekkorunk, mint a többi gyereknek?? És akkor imádkozni fogok, hogy gyerekeim a legjobbat feltételezzék rólam. Azt mondják majd: "a mi apánk megtett minden tőle telhetőt, hogy a legjobbat nyújtsa nekünk. Talán nem tökéletes de melegszívű és tisztességes ember, aki a világon a legtöbb szeretetet próbálta nekünk adni."

Remélem, hogy majd a jó dolgokat tartják szem előtt, és az áldozatot amit szívesen hoztam értük, és nem sérelmezik azokat a dolgokat, amikben nem volt részük, vagy a hibákat amelyeket elkövettem és még el fogok követni a felnevelésük során.

Mivel mindannyian valakinek gyermekei vagyunk tudjuk, hogy legjobb akaratunk ellenére is követünk el hibákat. Mert ilyen az ember.

És amikor erre gondolok - hogy a gyerekeim remélem nem rosszul ítélnek meg és megbocsátják tökéletlenségemet - apámra gondolok és el kell ismernem, hogy valószínűleg szeretnie kellett engem.

Biztosan szeretett, tudom. Apró dolgok utaltak erre.

Kisgyerekként igazi édesszájú voltam - mint mindannyian. Kedvenc eledelem a a cukrozott fánk volt és apám tudta ezt.
Néhány hetente amikor reggel felkeltem a konyhapulton ott volt egy zacskó fánk - minden üzenet és magyarázat nélkül -csak a fánkok.

Néha arra gondoltam, hogy fenntmaradok éjjel és meglesem, ahogy otthagyja a fánkokat, mint a Télapó, de nem akartam megtörni a varázst attól félvén, hogy soha többé nem teszi meg.

Apámnak titokban kellet odatennie a zacskó fánkot, úgy hogy senki meg ne zavarhassa.

Félt az emberi érzelmektől, sosem értette meg és sosem tudta mit kezdjen velük. De tudott a fánkról.

És amikor feltárom lelkem kapuját, újabb apró gesztusok jönnek elő, bár nem tökéletesek, azt mutatják, hogy apám mindent megtett, amit tudott.

De ma este, ahelyett, hogy arra koncentrálnék mi az amit apám elmulasztott inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, amit megtett az ő sajátos módján.

Nem akarom tovább bírálni.

Apám délen nőtt fel egy nagyon szegény családban.
A világválság időszakában nevelődött, és az ő apja - aki a puszta létért küzdött - igen csekély ragaszkodást mutatott családja iránt és apámat valamint testvéreit vaskézzel nevelte.

Ki tudja elképzelni, milyen szegény feketeként felnőni Délen, méltatlanul, reményvesztetten, küzdve azért, hogy ember váljék belőle egy olyan világban amely alsóbbrendűnek tartotta apámat.

Én voltam az első fekete előadó, akinek számát lejátszotta az MTV és emlékszem, hogy ez amilyen nagy szó volt annakidején. A 80-as években!

Apám Indianaba ment és népes családja lett, hosszú órákat robotolt az acélgyárban, olyan munkát végzett, amely kiöli az ember lelkét, csakhogy eltarthassa családját.

Hát csoda, hogy nem tudta kifejezésre juttatni érzelmeit? Van abban bármi rejtély, hogy szívét megkeményítette, hogy érzelmi gátakat épített?
És mindnek előtt, mi csodálkozni való van azon, hogy fiait oly keményen irányította az előadói sikerek felé, hogy megvédje őket attól, amit ő már ismert? Méltóság nélkül és nyomorban élni.

Kezdtem rájönni, hogy apám szigorúsága a szeretet egy kevésbé tökéletes kifejezési módja, de minden bizonnyal a szereteté. Megdolgoztatott, mert szeretett. Mert nem akarta, hogy bárki ember fia lenézze a gyerekeit.

És most, idővel áldást érzek. A harag helyén felmentést, bosszú helyett megbékélést leltem. És kezdeti haragom lassan átadta helyét a megbocsátásnak.

Majdnem egy évtizeddel ezelőtt hoztam létre a Heal The World alapítványt. A neve azt tükrözi, ami akkoriban bennem élt.

Nem tudtam - később Shmuley mutatott rá - hogy az a két szó képezi az Ótestamentum jövendöleséének sarokkövét.

Igazán hiszek abban, hogy meg tudjuk gyógyítani ezt a világot, melyet napjainkban háborúk és népírtások pusztítanak?

Igazán hiszek abban, hogy meggyógyíthatjuk gyermekeinket, ugyanazokat a gyerekeket, akik fegyverrel mennek az iskolába, gyűlölik és lelövik iskolatársaikat, mint az Kolumbiában is történt? Vagy azokat a srácokat, akik képesek agyonverni védtelen kisgyerekeket, mint azt Jamie Bulger szumoró esete is mutatja?

Természetesen hiszek benne, különben nem lennék itt ma este.

De a megbocsátással kell kezdeni, mert ahhoz, hogy a világot meggyógyíthassuk, először magunkat kell meggyógyítani. És hogy a gyerekeket meggyógyíthassuk a gyerekeket, először a bennünk élő gyermeket kell meggyógyítani.

Mint felnőtt és mint szülő rájöttem, hogy nem lehet teljes emberi létem, és nem lehetek alkalmas a feltétel nélkül szeretni, amig gyermekkorom megmaradt kísérteteivel szembe nem nézek.

És ez az amit kérek ma este mindannyiuktól. Éljenek az ötödik Parancsolatnak megfelelően. Tiszteljék, meg szüliket azzal, hogy nem ítélik el őket. Tételezzék fel róluk a legjobbat.

Ezért akarok apámnak megbocsátani és abbahagyni az ő megítélését. Meg akarok bocsátani apámnak, mert apát akarok, és ez az egy van belőle. Szeretném megszüntetni a vállamat terhelő múlt súlyát megszüntetni és életem további éveiben felszabadultan szeretnék új kapcsolatot létrehozni apámmal, a múlt kísértetei nélkül.

Egy gyűlölettel teli világban mernünk kell....-......................................................
Egy haraggal teli világban mernünk kell vígasztalni.
Egy kétségbeeséssel teli világban mernünk kell álmodni.
És egy bizonytalansággal teli világban mernünk kell hinni.

Mindazoktól akik ma este úgy érzik, hogy szüleik cserbenhagyták őket azt kérem, hogy engedjék el csalódottságukat. Mindazoktól akik úgy érzik édesanyjuk, vagy édesapjuk becsapta öket, azt kérem ne csapják be tovább magukat. És azoktól, akik úgy érzik elhagynák szüleiket, azt kérem ne tegyék, inkább nyújtsanak kezet nekik.

Kérem Önöket, kérem magamat, hogy adjuk szüleinknek a feltétlen szeretet ajándékát, és talán megtanulnak tőlünk a gyerekeiktől szeretni. Így a szeretet végleg visszakerül egy sivár és magányos világba.

Shmuley egyszer említett egy Bibliai igazságot, amely szerint az új világ és új idő akkor jön el amikor" a szülők szívei meggyógyúlnak gyermekeik szívei által".

Barátaim, mi vagyunk az a világ, mi vagyunk azok a gyermekek.

Mahatma Gandhi azt mondta: " A gyenge soha nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága".

Ma este legyenek erősek. Emelkedjenek fel a legnagyszrűbb kihíváshoz: állítsák helyre az ősi kötelékeket.

Mindannyiunknak túl kell lépnie gyerekkori megrázkódatatásain, akármilyen hatással legyenek is azok jelenlegi életünkre. Jesse Jackson szavaival élve bocsássunk meg egymásnak, váltsuk meg egymást és lépjünk tovább.

A megbocsátásra való felhívás nem azt jelenti, hogy itt világvége, hanem azt, hogy ez lehet a kezdete egy új, boldogabb életnek s több ezer szülő-gyerek kapcsolat változhat meg jó irányba.

És így hölgyeim és uraim hittel, örömmel és izgatottan fejezem be ma esti előadásomat.

Mostantól kezdve új dalnak kell felcsendülnie.

Hagyjuk, hogy ez a dal a gyermekek nevetésének hangja legyen.
Hagyjuk, hogy ez a dal a gyerekek játékának hangja legyen
Hagyjuk, hogy ez a dal a gyerekek énekének hangja legyen
És hagyjuk, hogy ez a dal a szülői odafigyelés hangja legyen

Együtt létrehozhatjuk a szívek szimfóniáját, rácsodálkozva gyermekeinkre és a szeretet szépségében fürödve.
Gyógyítsuk meg a világot és tüntessük el a fájdalmát.

És együtt gyönyörű zenét hozunk létre.

Isten áldja meg Önöket."

Oxford Union 2001-03-06 / Michael Jackson